zárbetétek

Hogyan törhetőek fel a zárbetétek?

Ha olvasta a címet, akkor biztosan felmerült egy kósza gondolatként, hogy most vajon a betörők kis könyvével fog-e találkozni a linkre kattintva. Nem teljesen, viszont kapcsolódik a témához. Ebben a cikkben ugyanis azért tárgyaljuk a zárbetétek feltörésének módját, hogy könnyebb legyen ellene védekezni és ezáltal nagyobb biztonságban tudhassa mind a családját, mind pedig az értékeit. A leggyakoribb eseteket tekintve, két módon történhet a dolog. Az első esetben egy fogóval vagy egy speciálisan erre a célra összerakott eszközzel kettétörik a zárbetéteket, majd egy csavarhúzó segítségével visszanyitják a szerkezetet. Szerencsére, a gyakorlatban sokkal nehezebb ezt megvalósítani, mint ahogy leírva tűnik, de azért nem lehetetlen és a gyakorlott betörők sajnálatos módon sokszor élnek is ezzel. A második leggyakoribb módszere az illetéktelen behatolásnak pedig az úgynevezett finomnyitás, más néven kocogtatás módszere. Ezt egy speciális eszközzel hajtják végre, amivel tulajdonképpen nyomogatják a zárbetétekben lévő csapokat, ezzel pedig kifésülik azt. Most, hogy már tudjuk, hogyan lehet betörni, nézzük meg azt is, miként lehet ellene védekezni! Természetesen speciális, jó minőségű zárbetétek megvásárlásával. A fenti linkre kattintva találkozhat is megannyi ilyen szerkezettel, amelyen garantáltan kifog az összes betörési módszeren, ami a zárbetétek megrongálásával kapcsolatos. A különleges típusú eszközök pedig nem sokkal kerülnek többe a hagyományosnál, így mindenkinek elérhető lehet. Kattintson, ha fontos a biztonság!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Previous post Ha nyár, akkor kontaktlencse!
gyermek fülbevaló Next post Gyermek fülbevaló a legkisebbek örömére